1996 nyarán Tatán egy meditációs táborban kezdtem festeni. Dühös voltam és megalázott. Szerencsétlennek éreztem magam, életem legnagyobb fordulópontja zajlott akkor. Megállás nélkül festettem a tábor ideje alatt. Tizenhárom kép született. Kitettem a falra. A társaim mindet elkérték maguknak, hogy otthonukat díszítsék vele. Különös érzés volt. Szívből, örömmel festettem és nem érdekelt, hogy nem tudok festeni. Az sem érdekelt, hogy kritika ért egy-egy kiállításomon, hogy nem tudok rajzolni. Valóban így van! Nem tudok festeni és rajzolni sem igazán, csak egyszerűen imádom a festést. Amikor időm engedi festek és írok. Három regény, három verses kötet, három szakmai jellegű könyv született az elmúlt években. Antológiákban jelentek meg novelláim, verseim. Tizennyolc éve állítom ki a képeimet a közönség előtt. Több, mint húsz kiállításom volt Magyarországon és külföldön. A legnagyobb elismerés Debrecenben ért 2009-ben, amikor az Orvostudományi Egyetem aulájában állítottam ki a képeimet. Bejött a megnyitó után egy hontalan a Nagyerdőről, elébem állt, majd ezt mondta:” Ahogy magára nézek és a képeire azt tudom mondani, hogy él még a magyar!” Majd kezet csókolt és zsíros szatyrával kiballagott az aulából.

Bemutatkozas