Elvégezted a dolgod.
Megtanítottál szeretni.
Megtanítottál csendben
Istenre találni.
Megtanítottad nekem a gyönyörű
Kapuját kinyitni, hogy hívogatóan
Tovább léphessek oda, ahol
Isten lakik.
Tekintetedben nem ember él már.
Aki vagy, az nincs itt.
Semmivé vált lényed.
Akit szerettem az Isten volt maga.
Öröm és fény, amely fénytelen.
Láthatatlan, csöndes ölelés.
Méla sóhaj, belső nevetés.
Most kezdem csak bontani
A bugyrot, amelyben a boldogság lakik.
Kezed szépsége,
Hangod lágysága,
A csended.
A kimondatlan kérdéseim.
Már nem akarom tudni a választ
Egyetlen kérdésre sem.
Már nem akarom tudni, hogy szeretsz-e.
Boldog vagyok ezzel a csenddel.
Ez a csend beszédesebb, mint bármennyi szó.
Ez a csend árad és szeret,
Mindent és mindenkit.
A szeretet nem cirógat,
A szeretet nem örül,
A szeretet van.
Jó szeretni,
Jó ölelni,
Jó megélni,
Jó létezni.

Budapest, 2004.05.11.