Kettéválás
Mi valaha egy volt, néha ketté válik, s útjuk másfelé visz. De az érintés megmarad s elkísér: hisz az emlék benned él. A szív, ha tiszta és őszinte önmagához, elfogadja a változást s keresi az újat, hol újra eggyé válhasson a mindenség érzésével. S ez jó nagyon!
Hajnalban arra ébredtem, hogy a herceg néz. Az arcán boldogsággal vegyes szomorúság volt.
– Mi nyomja a szíved kedvesem?- kérdeztem.
– Oly gyönyörű vagy, és én olyan boldog, hogy félek elveszíthetlek. Amikor legközelebb a boldogság, akkor a legtünékenyebb is. Álmot láttam az éjjel.
Egy kékes ködbe burkolt alak jelent meg. Azt mondta, hogy a Plejádokról jött. Majd kifejezte örömét frigyünkkel kapcsolatban, de azt is értésemre adta, hogy neked nem csak a szerelem a küldetésed, elsősorban az, de még sok földet be kell járnod, és sok emberen kell segítened. Neked az ég különös adottságot adott. Nővéreid is aggódnak érted, mert nem tudják, hogy mi lesz ezután veled. Elgondolkodásra késztetett, hogy egyedül én birtokolhatom e kinyílott rózsaszálat .- mutatott felém.
– Természetesen küldetésem ismerem. Tudom, hogy minden erő azon lesz, hogy ezt a küldetést teljesítsem. Ha valóban te vagy az, akit mellém rendelt az ég, akkor te teljesen illeszkedni fogsz küldetésemhez, ha nem akkor elválnak majd útjaink.
Megfogta a kezem és megcsókolta.
Rám nézett olajosan fénylő sötét szemével, és szomorúan mondta:
– Sokat vártam rád. Tudtam, hogy eljössz egyszer. Azt is tudom, hogy minden szeretetedet képes vagy rám áldozni, de azt is megértem, ha az ég másképpen rendeli. Súlyos ez a teher, de megpróbálom elfogadni a most adta gyönyörűséget, és nem gondolok a holnappal.
Hívta a szolgálókat, akik dézsába meleg vizet öntöttek, és finom olajokkal illatosították meg.
– Megosztom veled a fürdőmet!- szólt.
Ültünk összeölelkezve a dézsában, és élveztük a víz simogatását, és olyan egységben voltunk ezekben a pillanatokban, mintha Isten egynek teremtett volna minket.
Lassan csókolgatni kezdte az ujjaimat, majd a hajlataimat. Teljesen elöntött a vágy. Már kint voltunk a testünkből, és az univerzum fényútjain repültünk egészen a delfin csillagképig. Ott pillanatra megpihentünk. Delfin testvéreink körbe úsztak körülöttünk, majd hatalmas ugrásokkal jelezték örömöket.
Értettük cserregésüket, és fütty jeleiket. Igazi testvérekké váltunk velük ezekben a pillanatokban. Majd a delfinek vezére hívott bennünket a tenger fenekén lévő palotájába. Ott minden fényből, és buborékból volt.
Lassan egyé váltunk a vízzel, és a tengerrel. Nem tudtuk már a különbséget önmagunk és a föld más teremtményei között.
Tudatunk teljesen kitágult, és megértettük, hogy Isten mindent egynek teremtett, és ennek a csodának vagyunk mi is részesei. Óvatosan úsztunk felfelé. Tudatunkba vésődött, bárhová kerülünk ebben az életben midig egyek leszünk. Valójában a távolság nem választ el bennünket. Mindenütt érezni fogjuk egymás rezdüléseit, és mindig minden pillanatban tudjuk egymást segíteni akárhol legyünk a világban.
Kibújtunk a víz alól. Mindketten kacagtunk az átélt élmény hatása alatt.
A herceg huncutul rám nézett.
– Mégis a hús-vér formádat a legjobb érinteni.
Bólintottam mosolyogva.
Megtöröltük egymást, majd fejedelmi öltözékünket felöltöttük magunkra.
Meg kellett jelennünk a nép előtt.