Dolgok szétválasztása
Ami nem a tiéd: tudd, hogy képes vagy már különbséget tenni önmagad s a másik érzéseinek leválasztására. Ne cipeld magaddal már más fájdalmát, terhét, hogy tudj újra önmagad lenni s előre haladni saját utadon.
Másnap reggel kiültünk a tengerpartra meditálni. A világ megannyi fájdalma, nehézsége még ott lüktetett bennük.
A hullámok morajlása, a sirályok rikoltása, és valami megmagyarázhatatlan tünemény kezdett kibontakozni mindannyiunk látómezőjében. Fényből volt, és lassan körbeölelt bennünket. Érezni lehetett, hogy kezdünk elszakadni ettől a világtól. A harmónia és a fény vett körül bennünket. Egy égi kapu jelent meg előttünk, ahonnan betekintést nyerhettünk az égi tudásba. A halandó és a halhatatlan erők összekapcsolódtak bennünk, és mintha minden ősünk, és minden jövendő utódunk ott ült volna velünk a parton.
Ekkor megszólalt egy belső hang: az önlegyőzés a legnagyobb beavatás.
Amikor ezt megtanultátok, akkor tudni fogjátok, hogy mikor kell cselekedni, és mikor kell passzívnak lenni.
A tenger hullámai szorgalmasan mosták a partot. Ahogy kinyitottuk a szemünket hirtelen minden olyan fénylő lett.
Mosolyogtunk, mintha megtisztultunk volna.
Aznap nagy kirándulást tettünk a félszigeten, és éltük a hétköznapi emberek életét.
Megnéztünk néhány nevezettességet, ebédeltünk a tenger gyümölcseiből, és pezsgőt ittunk.
Amikor hazatértünk a lakást feldúlva találtuk. Kiraboltak bennünket.
Minden mozdítható értéket elvittek.
Elsőnek apám eszmélt fel. Hirtelen nevetni kezdett, jóízűen, hosszan, és megállíthatatlanul.
Döbbenten néztük, talán meghibbant gondoltam.
Ekkor megszólalt:
– Ami reggel történt egy hatalmas beavatás volt.
Most próbára tett bennünket az erő. Ami még ott maradt bennünk kétségként kivetült a fizikai világunkba.
Mert a kétség további kettősséget szül. Ám a kettősség önmagában nem probléma, hiszen mindennek van két oldala. A probléma ott kezdődik, amikor egyik, vagy másik oldallal azonosulunk, és bizony a legtöbb ember azonosul valamivel, szinte soha nem önmaga, és azonosulása tárgyával mételyezi magát. Oly mértékben elhatalmasodik rajta ez a kór, hogy már nem lát ki belőle. A kivezető út önmagunkban van. Mindenkinek külön külön önmagában.
– Apám, hogyan tudunk segíteni magunkon, és másokon?
– Leányom, nem tudom megmondani, neked kell megtalálnod!
– Igazad van. – mondta a férjem.
Ekkor Ahmed szólalt meg:
– Úgy hiszem, hogy mindenkinek van egy választott útja, és ezen az úton halad, majd letér, majd újra visszajön. Viaskodik önmagával. Majd egyszer abba hagyja a harcot. Szabaddá válik, szabaddá válik az anyag függőségétől.
– Hiszen minden földi lény az anyag függőségében van. – mondta a férjem.
– Igen, valóban, de nem mindenki kapaszkodik bele görcsösen.
Amibe nem kapaszkodsz az a tiéd lesz, és amibe kapaszkodsz, azt elveszíted. – szólt közbe apám.
– Mond nagyapa, miért van az, hogy amikor kinyílunk az égi erők felé minden olyan szép, és amikor visszajövünk a hétköznapi életbe, minden olyan más.
Mint ez a rablás is?- kérdezte Fatima.
– Az anyag visszavág, ez a természete. Egyensúlyban kell lenned az anyaggal. Ne legyél a rabja, de nem is tagadd meg magadtól!
– Hogyan?- kérdezte ismét Fatima.
Ekkor feljött Vénusz az égboltra, tündöklő fénye biztonságot árasztott.