Békében önmagaddal

Az a nap nem törlődött ki belőlem. Minduntalan csak őket láttam, ahogy mennek kéz a kézben abba a másik világba, ahová nem követhetem őket. Gyakran sírtam. Hiányoztak mindhárman. Akármit tettem nem tudott lekötni, a gondolataim mindig körülöttük voltak. A férjem is észrevette, hogy csak haló árnya vagyok annak, aki voltam, de nem tudott mit tenni. Őt is megviselte a gyerekek és apám távozása.

Hivatali ügyei azonban lekötötték. Mindig volt elég teendője. Egyik reggel úgy éreztem, hogy az én életem így nem ér semmit, és kívántam, hogy bárcsak ott lehetnék velük. Kimentem a sivatagba, ott ültem addig, amíg a nap sugarai már fájdalmasan tűztek rám, majd másnap, és harmadnap is. Aludni sem tudtam, étvágyam sem volt.

A harmadik nap estéjén férjem komolyan fordult hozzám:

– Kedvesem, ez így nem mehet tovább. Tudod, ahová ők mentek oda most nem mehetünk utánuk, és azt is tudod, hogy komoly küldetést teljesítenek. Nem hiába van bennük a tudásszomj. Bízzál, hogy egyszer visszatérnek, és akkor igazán hasznos lesz mindaz, amit végeznek majd a Földért.

– Igazad van- hajtottam le a fejem- , de nem találom a lelki békémet.

– Hoztam neked egy ajándékot. – mosolygott felém.

Felnéztem.

A férjem eltűnt, majd kisvártatva visszajött karján egy sólyommal.

– Neked hoztam őt, a levegő ura. Fogadd szeretettel, tanítsd őt, és jó segítőd lesz az úton.

Felkaptam a fejem:

– Az úton? Azt mondtad, hogy az úton?

– Igen, útra kelünk. Emlékezz, hogy mit mondott neked a plejádi küldött, amikor idekerültél?

– Igen- mondtam szinte révületbe- igen, azt mondta, hogy nekem is küldetésem van ezen a Földön. Több országot, és több népet kell még megismernem.

– Így van- fordult felém az én délceg, és gyönyörű férjem-örülök, hogy eszedbe jutott. Útitársad leszek ezen a hosszú úton, bárhol, bármikor megvédelmezlek, szeretlek téged.

– Köszönöm kedvesem. Mikor indulunk?

– Rövidesen, ahogy az itteni ügyeimet elrendezem, néhány hét és úton leszünk.

Ez új erőt adott nekem. A sólyom is elkezdett fészkelődni a helyén. Felszerszámoztam a lovat, és karomon a sólyommal kilovagoltam.

Tanította vadászni. Nagyon ügyesnek bizonyult. Az első zsákmánya egy üregi nyúl volt. Szép nagy példány. A madár lelki társam is lett egy időre. Mindig érezte a gondolataimat. Céltudatos volt, és nem vitt véghez fölösleges mozdulatokat.

Sok türelem kellett hozzá, de nem bántam, mert végre valami adott értelemet az életemnek.

Sokszor csodáltam őt ügyességéért, és gyorsaságáért, éles szeméért. Okos madár volt.

Mire eljött az időnk ő is kitanulta a mesterséget. Díszére vált fajtájának.

A férjem is elismerően beszélt a tanításomról.

Elindulásunk előtt búcsúestet rendeztek a tiszteletünkre. A nép vezetését férjem egyik hadvezérére bízta. A búcsúesten sok ajándékot, és az úton jól használható tárgyakat kaptunk. Látszott, hogy szeretnek bennünket, de elfogadták a döntést. A hadvezér pedig jó vezető hírében állott.

Másnap hajnalban útra keltünk.