Az egy

Apám a kezében tartott egy gömb alakú tárgyat, és komoly tekintettel nézett ránk.

– Mindannyian átjuthatunk. Az erő még elégnek bizonyul, ám meglehet, hogy nem teljesen azonos helyre kerülünk, de idővel meg fogjuk találni egymást.

Csendben fogadtuk a bejelentését, majd ő elkezdte a szertartást. Először a gömb izzani kezdett, és egyenként váltunk láthatatlanná.

Apám maradt ott utoljára.

Nem tudom elmondani, hogy mi történt. Mintha egy vákumba kerültem volna. Már nem láttam senkit, csak egy különös hangot hallottam, mintha fütyülne mellettem a szél. Arra ébredtem, hogy éjszaka van. A csillagok világítottak. Kicsit elesettnek éreztem magam. Fáztam is, és fogalmam sem volt, hogy hol vagyok.

Hirtelen neszt halottam, de csak egy sivatagi állat volt. Három napig vándoroltam, amikor összerogytam a tűző napon. Éreztem, hogy kimegy belőlem az élet. Láttam magamat kívülről, ahogy ott fekszem a sivatag homokján. Utolsó emlékem az volt, hogy egy keselyű szállt fölém. Tudtam eljött az utolsó órám.

Egy kéz érintette az arcomat, majd megszólalt:

– Húgocskám kelj fel, megérkeztünk!

– Meghaltam?

– Nem kedvesem, élsz, én vagyok az Szamohé? Nem ismersz meg?

– De igen, látlak. Hol vagyok?

– Itt vagyunk a sivatagban. A többi testvéred is eljött.

A tűz melegét és illatát éreztem.

Valóban mind ott ültek, mosolyogtak.

– Testvéreim olyan boldog vagyok. Most már csak családom többi tagját kell megtalálni.

– Segítünk. Néhány nap múlva elérjük az oázist.

– De az alkirály emberei elvették tőlünk az oázist.

– Ne félj, minden helyére kerül. – mondta Tünneé.

Reggelre visszanyertem az erőmet, Nővéreim beavattak a tervbe, hogyan tudjuk visszafoglalni az oázist.

Másnap útra keltünk. A tevék egykedvű ringatózása felüdülés volt az autókhoz képest.

Testvéreim is nagyon élvezték az utat.

Amikor az oázishoz értünk ellenséges lovasok jöttek. Megfenyegettek bennünket, de amikor látták, hogy csak nőkkel van dolguk tovább engedtek. Letáboroztunk. Hamarosan híre ment az oázisban, hogy hét nő egyedül utazik a sivatagban.

Az alkirály emberei is szimatolni kezdtek körülöttünk, majd meghívást kaptunk a sátrába.

Nagyon mívesen felékesítettük magunkat, és mindenki a maga tudománya szerint készült a találkozóra.

Az alkirály hat hadvezére igazán kíváncsian fogadott bennünket.

Aloé gyönyörű ruhákat adott ránk.

Majd megérkezésünk után Virginia engedélyt kért az alkirálytól, hogy bemutathassuk a tánc tudományunkat.

A tánc fergeteges volt. A hadvezérek tátott szájjal bámultak bennünket.

– Megkérdezhetem tőletek szép hölgyeim, hogy honnan jöttetek?

– A Plejád csillagképből.- válaszolta Tünneé, majd engedélyt kért, hogy egy történetet elmeséljen származásunkkal kapcsolatban.

– Mi a biztosíték, hogy nem kitalált történet ez hölgyem? – kérdezte az alkirály.

Tünneé perdült egyet a tengelye körül, majd csillaggá változott.

Az alkirály visszahőkölt.

A hadvezérek tanácstalanul álltak, majd az egyik megszólalt.

– Míg asszony volt, szebb volt.

Erre Tüneé visszaváltozott asszonnyá.

A hadvezér hirtelen hátrahőkölt:

– A nemjóját, hát ez varázslat! Veszedelmes asszonyok ezek uram, jó lesz vigyázni velük!

– Ugyan- ugyan. –mondta az alkirály. – csak asszony móka az egész.

Ekkorra már behozták Báloé különleges főztjeit.

A szolgák élvezettel tálalták az étkeket.

Mindenki kedvére talált benne csipegetni valót.

Kicsit elpilledtek a sok ételtől.

Ekkor Roséna virágfűzéreket hozott be, és megkérte testvéreimet, hogy mindeki egy egy fűzért tegyen a hadvezérek nyakába.

A hadvezérek bárgyú vigyorral nyugtázták, hogy testvéreim ott is maradtak mellettük.

Az alkirály ültében elaludt.

Nővéreim, és a hadvezérek nyugovóra tértek a vezérek sátraiban. Én visszasiettem a sátrunkba. Ekkor férjem hívójelét hallottam. Bebocsájtottam őt.

– Csak hogy itt vagy. – öleltem magamhoz – de még veszélyes mutatkoznod!

– Apád elvegyült a nép között. Puhatolja, hogy ki maradt hűséges. A gyerekeink segítenek neki. A három katona pedig a maradék hadsereget próbálja összeállítani.

– Testvéreim pedig a hadvezéreket puhítgatják a sátraikban.

– Ők is itt vannak?

– Igen, ők segítettek nekem visszatérni az életbe.

– Gyönyörűm, csakhogy láthatlak. – mondta a herceg.

A reggel csendben eljött. A hadvezérek nővérim pártfogása alatt átálltak hozzánk.

Az új hadsereg felállt, és küldöttség ment az alkirályhoz, aki annyira meglepődött a történtektől, hogy elkezdett visítani, mint a disznó.

A hadvezérei most láthatták csak csodás bátorságát.

Hirtelen felült a lovára, az megbotlott vele és a földre vetette gazdáját.

Nővéreim úgy döntöttek, hogy ezt az emberöltőt ők is kipróbálják itt a Földön. Kedvet kaptak tőlem a férjhezmenetelhez.

Azóta az égen a Plejád csillagkép csak vetített háttér, mert az igazi csillagok itt élnek lent a Földön.