Lent áll a két fenyő.
Ágaik büszkén, felfelé néznek.
Minden tűlevél sóhajtott.
Uram ! Te aki ott fent
lakozol hallgasd meg a tűlevelek
szavát.
Az Úr rámutat a másik
fenyőre.
Kerülj hozzá közelebb, Ő tudja
hogyan vehetsz levegőt.
Nézték egymást a fenyők.
Az egyik, aki tudja már a
levegőt venni.
A másik, aki fuldoklik.
Az egyik ágait kinyújtotta.
Körbeölelte a másikat.
Szeretetével, figyelmével
megnyitotta a tűlevelek
tudatát.
Ma együtt veszik a levegőt.
A felhők néha leszállnak
hozzájuk.
Amikor vágyakoznak, együtt
növesztik egymást nagyra.
Tudják, hogy ők csak fenyők.
Helyük van itt a földön.
Nem mozdulnak.
Megtanultak egyhelyben
álmodozni.
Az Úr Isten leszáll
amikor a hold süt.
Állnak ott.
A két fenyő és
Az Úr.
Átölelik egymást.
Fény tölti meg őket.
Tudjuk a helyünket Uram.
Fenyők vagyunk, és boldogok.
A föld az otthonunk.
A menny az édesanyánk.
Tudjuk, hogy édes szolgálat
az élet.
Reggel a nap átsüt rajtunk.
Este a hold simogat
bennünket.
Halljuk a dalt, ha
madár ül meg az ágon.
Méhek jönnek.
Elviszik illatunk.
Urunk ! Istenünk !
Köszönjük, hogy létezünk.