Álomvilágom ajtaja nyitva.
Szétosztom.
Mindenkinek jut egy morzsa.
Gondolatom arany tallérjai csilingelnek.
Szétosztom.
Jut az éhezőnek,
jut a hitehagyottnak,
jut az útkeresőnek.
Nem éhezem,
nem szomjazom,
megyek az úton.
Sötét van és látok.
Az út vége egyre fényesebb.
Elhagytam bánatom.
Boldog vagyok.
Gyere velem, nézd meg az álmot.
Ajtaja mögöttünk bezárul.
Hárfa húrja pendül,
gyertya lángja rezdül.
Elébünk áll a nyugalom.
Koszos, verzett ruhádat vesd le.
Csillagtavú álmunkban mártózz.
A túlparton fényes fáklya tükre rezdül,
Jöttödet bólintgató pillangók fogadják.
Látod, hova hoztalak?
Hárfák méz illatú zenéje,
belső kimondatlan mosolygás ölel át.
Gyere!
Tiéd ez a puha vánkos mohából szőve.
Tedd merengő lelked ide.
Mesét hallasz ma.
Morzsái csillagok.
Ma jó neked.
Mondd te is el!
Nem éhezem,
nem szomjazom,
nem fáj a borús felhők nyoma.
Békésen pihen az erdő,
hajnali párája gőzölögve száll.
Erdőszaga van ma az életnek.
Láttál már ilyet?
Nem mozdul a kezem, és simogatlak.
Látom, borzong a belsőd, pedig nem érintettelek.
Látod, minden ujjam hegyén egy csillag kacag.
A nap most kel fel.
Nézd a csodát!
Megadatott.