Mély kék kút.
Pillangók jönnek inni.
Ezüst haja nőtt a hegynek.
Szirén dala száll.
Aranyló napja gömböt varázsol.
Bezár, mint az anyaöl.
A hold feljött,
Sejteti a szépet.
Csobog a forrás.
Nappali állatok éjjel jönnek.
Emberek telepednek a tűz mellé.
Ott ülnek.
Várakoznak.
A forrás csobog.
Látják, hogy fény hull alá.
Fénylő gömbben elvész az ember.
Megszületik.
Még fáj a teste.
Még kívánja a tisztátalant.
Hang szól.

„Merítkezz!
Az ezüst forrás vize életet ad.”

Az EMBER fájó csontját átjárja a pillangók üde nevetése.
A pórusokon áthatol a boldogság.
Hang szól.

„Töltekezz!!
Körbejár a szeretet.”

Emberkezek fogják egymást.
Arany kavics jár kézről kézre.

„Add tovább!”

– Jó itt nekünk Uram.

„Ez az örökkévalóság szelete.”
Nem tévedtél sem akkor, sem most.
Az örökkévalóság kelyhéből ittál.
Mire tisztultan visszajöttél,
Ajándék várt az asztalon.
Arany papírba csomagolt álom.

Kifordultál a négy sarkadból.
Vágytál,
Szerettél,
Akartál,
Megtapasztaltad.
Ma egy álom vált valóra.
Zsebeid üresek,
A szíved tele.
Adj!
Tedd magad elé a kezed!
Fény járja át.
Ma látni fogsz.
Bántottak – Nyüszítettél.
Kértél – Segítettek.
Kékes fényben lebegett.

„Asszony, ne féltsd a gyerneket!
Méhed gyümölcse a tiéd is.
Messze vetődött tőled, aki a fiad volt.
Mára már elég!
A fiút ajánld Istennek!”

ATYÁM!
Van Egy Fiam.
Neked Ajánlom Uram, Istenem.
Tekints Le Rá!
Nézd, És A Te Szent Lelked
Által Álld Meg Őt.
ATYÁM!
Vedd El Tőle A Nyomorúságnak Poharát.
Add Neki Uram A Világosságnak Vizét.
Kereszteld Meg Őt Atyám.

Végigfolyik rajta a szent víz.
Torzul, és átváltozik a napon.

„Erőm van.”
„Anyám van.”

Köszönöm Uram.