Te és a külvilág
Mit a szív kíván, néha fáj! Ha igaz és mély a fájdalom érzése, szíved igaz, tiszta szerelemmel izzik és segít újra egyesülni önmagaddal. S ez jó nagyon! A fájdalom és szeretet egyesítésével megtalálod önmagad, mert a szeretet ereje benned van s a külvilág fájdalmát már nem vállalod.
Reggel szédülve ébredtem, mintha berúgtam volna. A szolgáló hozta az illatos kendőt, és egy tálkát rózsavízzel.
Mosakodás után megjelent a háziasszony.
– Mi történt veled? Kicsit megviseltnek látszol.
– Mintha az egész eddigi életem lejátszódott volna előttem. Annak minden nehézségével. Volt egy kapcsolatom, amelyben az a férfi nagyon erőszakos volt velem, és nem eresztett engem azóta sem el.
A háziasszony homlokán felhők jelentek meg, majd annyit mondott:
– Meg kell tisztulnod ebből.
– Hogyan?
– Öltözz fel, és én elvezetlek téged egy másik sátorba, ahol előkészítjük neked a tisztítást.
Izgatott lettem. Nem tudtam enni, csak egy kis teát ittam, és már készen álltam, hogy induljunk. Egy kevésbé fényes köntöst adtak rám, a fejemen ismét rajta volt az összetekert sál, és az arcom eltakarva.
A sokaságban elvegyültünk. Egyszer csak egy koldus érintette meg a köntösömet. Alamizsnát kért. Adtam neki, majd ő megköszönte.
Amikor odaértünk, bent már voltak többen. Egy testes asszony állt fel jövetelemre. Láthatóan mindenki tisztelte őt, Babbának szólították. Levette fejemről a kendőt, és mélyen a szemembe nézett.
– Látom az elmúlt fájdalmaidat. Addig nem tudsz az új kapcsolatodba tisztán belépni, amíg ettől meg nem tisztulsz.
Füstölőket gyújtott. A többi asszony hátul kántálni kezdett.
– Vedd le a köntösödet!- mondta.
Engedelmeskedtem.
– Az alsó ruháidat is!
Egyre sűrűbb lett a levegő.
A kántálás felerősödött. Szinte már szédültem tőle.
A füstölők illata teljesen betöltötte a sátrat.
Az idős asszony ismét szólt hozzám.
– Ágyékodban őrzöd a szenvedés nyomait. A férfi erőszakos magja megrontotta az erődet. Most elmegy belőled az ő ereje, és visszatér beléd az- az erő, ami előtte voltál. Lépj át a parázson, és engedd, hogy ágyékod is megfüstölődjön.
Engedelmeskedtem. Nem volt kellemetlen, inkább könnyebbség érzet vett rajtam erőt. Az idős nő varázsigéket mormolt, majd mintha már nem is lenne itt felkiáltott:
– Sólyom népe, sólyom vére! Elmegy belőled az ártó, és jön helyette új erő, a te tiszta erőd. Most guggolj a füstölő fölé. Fiút szültél, akit elvett tőled ő.
Most érezni fogod a szülési fájást.
Valóban hirtelen hasam görcsbe rándult, és ágyékomból vér csöppent ki, bár nem volt itt az ideje a ciklusomnak.
– Sólyom vére, sólyom népe! Fiad egy nép vezetője lesz egykor. – mondta monoton hangon.
Nem tudtam gondolkodni, csak az öregasszony utasítását követtem.
– Most jó.- mondta, majd egy ismeretlen nyelven varázsigét súgott a fülembe.
– Tiszta vagy, mint a harmat, elment belőled az ártó, jött helyébe új erő.
Megköszöntem neki.
Ő hárított, és csak ennyit mondott:
– Ezzel tartoztam neked még régről.
Elgondolkodva öltözködtem. Megfogta a kezem, mélyen a szemembe nézett, mosolygott.
– Egyszer régen még a csillagpor idején eltévedtem, és te útbaigazítottál.
Más formád volt akkor, de a lelked ugyan az most is, rád ismertem.
Elköszöntem ettől az időtlen teremtéstől, aki keze alatt újjászülettem, bár ezekben a pillanatokban, mintha nagyon elfáradtam volna. Szinte vonszoltam tagjaimat.
Kint a sokaságban siettünk, hogy minél előbb a saját sátrunkba legyünk.
A koldus, aki alamizsnát kért tőlem ide jövet felém nézett ismét. Alig lehetett kivenni a vonásait annyira eltorzult és piszkos volt.
– Királynőm, én megismerlek ezer közül is. Letetted az árát a tisztulásnak ide jövet, mert te már tudod, hogy mindennek ára van. Királynőm az ég megjutalmaz téged!- majd felém nyújtotta a kezét, hogy megérintsen.
A szolgáló el akarta őt lökni tőlem, de nem hagytam.
– Tiszta ő, még akkor is, ha most ezt a porhüvelyt viseli.
Megfogtam a kezét, és ekkor láttam, hogy az ajka kissé ismerős.
Szelíd mosoly hagyta el a száját. Olyan érzésem volt, mintha nem is egy koszos koldus kezét fognám, hanem egy fennkölt ismerősét.