Irigység és önszeretet, félelmek
Mit a külvilág zaja rád nyom, kimozdít önmagadból, s fényed nem látod; de ez a fény örökké benned lakozik s veled marad. Maradj belső énednél s ne hagyd, hogy a külvilág erős zaja lerombolja, mi benned ragyog! Hisz Ember vagy s ez jó nagyon!
A homok megnyugtató látványa mindent betöltött. Lankák és hegyek váltották egymást. Néha teljesen sík terepen mentünk. A tevék csak rakták lábaikat a forró homokon. Sötét kendő volt az arcunk előtt. A sima egykedvűség, vagy talán a szomjúság néha látomást varázsolt elénk. A mellettünk lévő bőrtokban víz volt. Ez a csodálatos folyadék, mely örökké kincs marad a sivatagban.
A vezetőnk kiáltott, hogy az oázis nincs már messze. Mintha a tevék is érezték volna, nyugtalankodni kezdtek. Az oázis hűsítő vizének már csak a gondolata is csiklandozta az ínyemet. Nyál szaladt a számba, nyeltem egyet. Egy lovas jött elénk.
Üdvözölt és hívta csoportunkat, tartsunk vele. A vezetőnk, úgy tűnt ismeri az embert, mosolyogva követte. A tevék is nekiiramodtak, az oázis illatát hozta a szél.
A sivatag egykedvű hullámzása után a hirtelen zsivaj szinte sértette fülünket.
Fáradt voltam, de szemem kinyílt a csoda láttán. Még soha nem láttam oázist.
Ez volt az első sivatagi utam. A pálmafák hűvösét, az itatók körüli tolongást, csak a sátrakból felszálló illat tudta felülmúlni.
Kísérőnk meghajolt és ezekkel a szavakkal üdvözölt:
-Jöjj sátrunkba vándor! Az asszonyok adnak tiszta ruhát, öntözik tested langyos vízzel, csillapítják éhséged főztjükkel.
A tevéről leszállva imbolygott alattam a talaj, mintha tengeren jártam volna. Szinte furcsa volt lépkedni.
Egy asszony bekísért a sátorba, és a hátsó, elkerített részre mutatott, ahol megmosakodhatok. Minden porcikám élvezte a rózsaolajos vizet. Tudtam, hogy túl sokat nem használhatok belőle, csak annyit, amennyi éppen elég. Hajat mostam és finom olajat hintettem rá. A fürdő mellett keleti kelmét találtam, felvettem. Igazán kényelmes, hűsítő volt az érintése. A ruha természetes illata szinte elbódított.
Elém jött a háziasszony és valami keveréknyelven üdvözölt. Tetszését fejezte ki öltözékem harmóniája és szemem színe között, hellyel kínált a színes, puha párnákra mutatva.
-Az oroszlán jegyét viseled magadon - mondta.
Kíváncsian néztem rá.
-Valóban az oroszlán jegyében születtem. Honnan vetted észre?
Az asszony tekintete megváltozott, majd megszólalt.
-Jövendőmondó asszony hírében állok. Az arc külső jegyeiből tudom, ki milyen jegyben született. A te hajad sűrű, mint az oroszlán sörénye, és az állad is oroszlánra emlékeztet. Nagy szíved van vándor, éppen ezért kell vigyáznod rá. Önzetlen és adakozó vagy, ha van miből. Láttam viseleted, nem olcsó holmik, és gondoltam, méltó köntöst fogok neked választani.
-Köszönöm figyelmességed!
-Hogyan tudom mindezt viszonozni?
-Nincs szükség viszonzásra, a sivatag majd megmondja, hogy mit adhatsz ennek a földnek.
Közben ínycsiklandó ételeket szolgáltak fel. A háziasszony intett, kezdjünk hozzá.
-Hallottam hírét a Plejádi asszonyoknak - mondta hirtelen.
Meglepett, ahogy és amit mondott.
-Mi hír járja rólunk?
-Egyikőtök halandóhoz megy feleségül.
-Ez így van a jóslatok szerint.
Huncutkásan mosolygott, majd sima ujjait kezemhez érintette.
-Itt van a sivatag hercege, aki pontosan ilyen asszonyt keres magának, mint te vagy.
Erre nem számítottam. Nyeltem egyet, zavaromban igazgattam hosszú fürtjeimet.
-Pontosan ilyet! - erősítette meg az asszony.
-Álmaimban már láttam a sivatagi herceget, de néha csak mesének véltem.
-Három nap múlva meglátod őt.
Szemem megtelt vággyal.
-Látom, hogy ismeretlenül érzed őt. Délceg, szép, és belülről is az.
-Honnan tudtad, hogy plejádi asszony vagyok?
-Rajtad van annak is a jele. A mi hercegünknek egy csillagjós mondta egyszer, hogy fehér asszonyt vesz maga mellé, de ez az asszony a csillagokból érkezik, és lesz rajta egy jel, amelyet a két melle között anyajegyként visel, és az oroszlán jegyében született. A szolgáló, aki segített neked vetkőzni meglátta a jelet rajtad. Te vagy az!
Mellemhez kaptam.
-Ne félj, csak mi tudjuk a titkot. A napokban jósoltam a hercegnek, és kértem őt, készüljön, de csak három nap múlva láthatod. Ez a törvény.
Kíváncsivá tett a nő.
-Mit lehet még tudni a hercegről?
-Egyelőre ennyit - mondta az asszony, majd elköszönt.
-A szolgálók megvetették az ágyat, puha párnák, gyönyörű szőnyegek között aludtam el. Álmot láttam. Egy sólyom jött, ráült a mellemre, mintha védelmezne, majd a napban feloldódtunk.
Kipihenten ébredtem. Vágytam látni a sokaságot.
Ahogy felültem ott termett egy szolgáló lány. Puha, meleg, nedves kelmét nyújtott felém. Megtöröltem vele az arcomat.
A lány egyre csak várt. Felvettem a köntösöm, mellé néhány ékszert.
A szolgálótól egy sálból rögtönzött fejrevalót kaptam, amivel az arcomat is eltakarhattam. A sál rózsaillatot árasztott.
Sétálni indultunk. Először az árusok felé vettük az irányt. Csodálkozásom egyre csak nőtt annyi pompa és gazdagság láttán.
Az ékszereknél hosszabban időztem. Szebbnél szebb ékszer volt ott és fénylő drágakövek.
Már teljesen elbűvölt az egyik smaragd, amikor egy hangot hallottam:
-Ez az ékkő pontosan önhöz illik asszonyom - szólt hozzám anyanyelvemen.
Felnéztem. Egy arab férfi állt mellettem, a szeme annyira elbűvölt, hogy csak bámultam, szinte az illetlenség határát súrolva.
A férfi is meglepődött, erre nem számított.
Hogy zavarát leplezze hirtelen beszélni kezdett:
-Kereskedő vagyok, a másik sátorban szőnyegeket árulok, kérem, tartson velem, mutatok önnek néhány különlegességet.
-Honnan tudja az anyanyelvem?
-Csak ezt a nyelvet ismerem a saját nyelvünkön kívül. Abban az országban tanultam.
-Kereskedő létére?- hitetlenkedtem.
-Igen hölgyem. Családunk régebben gazdag volt, de elszegényedtünk, így kereskedéssel próbáljuk fenntartani magunkat.
Árui kifogástalanok voltak. Megakadt a szemem egy selyem perzsaszőnyegen.
-Tudja mit, ezt megveszem magától - mondtam.
A férfi láthatóan örült. Kivillantak ép, fehér fogai. Száját művészien megalkotta az ég – gondoltam. Láthatóan észrevette pillantásomat. Arcáról lassan eltűnt a mosoly, ebben a pillanatban magáról mit sem tudó férfi lett, aki csak nézte a szemem. Egy idő után eltűnt látómezőmből és egy sólyom szállt fölibém. Hirtelen meginogtam. Mi volt ez? - kérdeztem magamtól félhangosan.
A szolgáló fogott meg hátulról.
-Talán meleg a nap asszonyom?
-Igen, de mi volt ez?
-Mire gondol asszonyom?
-A férfi, és a sólyom?
-Talán megártott asszonyomnak a nap.
-Lehet - töröltem meg a homlokom.
Az imént még itt állt az a férfi és szőnyeget kínált - tűnődtem.
A sokaságtól megrészegedve tértem vissza a sátorba. A szolgáló magamra hagyott, a háziasszony sietett felém.
-A szolgáló mondta, hogy rosszul lettél, segíthetek?
Elmeséltem, mi történt. Sejtelmesen mosolygott, nem szólt semmit.
Hirtelen zajt hallottunk. Egy férfi szolga állt a bejárat előtt.
A háziasszony kiment, kisvártatva visszajött karján egy sólyommal.
A madár otthonosan forgatta a fejét körbe-körbe, mintha keresne valamit.
A lábára egy kis csomagot kötöttek. Leoldottam róla, kinyitottam és felsikoltottam. A smaragd ragyogott a közepén. Kivettem a dobozból, felpróbáltam az ujjamra, pontosan illett rá.