Céltudatosság erősítése
A energiák áramlását te magad irányítod önmagad számára. A cél, mit kitűzöl magad elé, lendít előre életed útján. Bármit elérhetsz, ha igazán mersz vagy vágyni, érezni, hinni; előre haladni s nem visszanézni.
Még aznap este elhatároztuk, hogy létrehozunk egy tervet a céljaink megvalósításáért. Először az itteni tapasztalatokról hallgattuk meg apámat, és a gyermekeinket.
– Nincs könnyű dolgunk. A Földön élő emberek olyan nagyon elrugaszkodtak már a valóságtól, hogy minden ami kicsit is természetes már észre sem veszik. Megváltozott az értékrend a Földön. Minden újabb találmány egyre csak zsugorítja azt a teret, amelyben az ember valóban ember tudna maradni.
– Kezdve az élelmiszerekkel, melyeket manipulálnak már. Alig van természetes ennivaló. Minden génkezelt, az állatok húsa fertőzött a sok hormontól, amit megetetnek velük, nem beszélve az állattartásról, amely szörnyű, és elviselhetetlen stresszt okoz az állatoknak maguknak is, és ahogy megölik őket, az a félelem energia bennük marad, és ezt mind megeszik az emberek. A megrontott levegő, melyben a mérges gázok egyik másik helyen olyan méreteket öltenek, hogy már alig lehet levegőt venni. De mindettől károsabb az az ideológia, amit terjeszt az ember. Minden oldalról idegesítő információk halmaza, amely öngyilkossá, depresszióssá teszi az embereket, valamint az a sok gyógyszer, amit az ember magához vesz mindennek következményeként.
– A pszichiátriai intézetek tele vannak beteg emberekkel. – tette hozzá a fiam.
– Az anyák nem szívesen szülnek gyermeket, mert nem összeegyeztethető a karrierjükkel. Gyermekeiket nem maguk nevelik, hanem babysitterre bízzák, akik pénzért, és kevésbé szeretettel állnak ehhez a munkához.- mondta lányunk.
Láthatóan a régi értékrend teljesen feje tetejére állt, állapítottuk meg.
Alig láttunk ki ebből a rengetegből, amit itt felsoroltak nekünk.
Ekkor apámnak eszébe jutott a kozmikus korong, elővette, és erejével újraélesztette.
A korong felizzott, majd hallani véltük a több ezer éves hangot:
„ A csillagküldöttek mind egy napon egymásra fognak találni. Előveszik a fényt, melyet kaptak, és világító lámpásaikkal járják a Földet, hogy újra szép tiszta, eredeti élet legyen.”
– Meg kell találni a társainkat! – mondta apám – itt vannak körülöttünk, és egyre többen lesznek.