Ég és Föld egyesülése

A Szíriusz angyala felém intett. Halványzöld ruháján megcsillant a fény.

Tudni szeretnéd vándor honnan jöttél, és hová tartasz?

Csak néztem őt, fénye elért hozzám, és lassan körbeölelt.

Elváltam attól a világtól, ahol addig éltem. Az angyal fénylő sugaraival pásztázott tovább, és ebben az összefonódásban már elfelejtettem honnan is jöttem, ki is vagyok valójában. Ő jóízűen kacagott felém, majd kezéből felém egy lila színű fénysugár jött, és a fejtetőmön beáramlott a testembe. Először azt hittem, hogy meghalok, azután már nem volt bennem ellenállás, csak lebegtem vele az űrben, mely csodás ölelésével megnyugtató erőt sugárzott felém.

Az angyal ismét megkérdezett:

– Tudni szeretnéd, ó vándor honnan jöttél, és hová tartasz?
 

Régóta foglalkoztat engem ez a kérdés. De válasz nem jött még nekem.

Az angyal ragyogó mandulavágású szemét rám emelete. Mintha kapuk nyíltak volna lelkemben, miközben figyeltem őt. Szavak nélkül beszélgettünk tovább.

Először egy szép rétet mutatott nekem, ahol minden olyan volt, mint a menyországban. Kellemes langymeleg volt az idő, néhány pillangó röpült felénk, és mintha ők is szóltak volna hozzánk.

Az angyal énekelni kezdett:

Éned ajtaja kitárul,

Örömöd Isteni fény,

Isten kertjében,

Oly csodás-e lét.

Megannyi tündöklő varázslat,

Megannyi tündöklő fény..

– Ebből a kertből jöttél, ez Isten kertje, és ide fogsz visszatérni, ha befejezted földi utadat. – Miért nem maradhatok itt mindig? – Fejlődésed útja más. Ha mindig itt lennél nem fejlődnél. Amikor megérted, hogy a Föld és a mennyország is benned van, akkor érkeztél meg önmagadhoz. – Segíts, hogy jobban megértsem! – Hunyd le a szemed kedves vándor! Megmutatom legbensőbb lelki lényeged. Megérintette szemhéjaimat. Úgy éreztem, hogy minden elsötétül előttem először, majd utána megjelent egyik ősöm, aki elmesélte népünk származását.

„Tudod az úgy volt, hogy minden ember szerette volna a katasztrófát átvészelni, de csak kevesek voltak készen a felszállásra. A Szíriuszon, ahol éltünk, bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna. Sietnünk kellett. A kozmikus tanács időtlen urai már jóval a katasztrófa előtt próbáltak bennünket felkészíteni, és kijelölték számunkra a Föld nevű bolygót, amely neve csillagnyelven így hangzik: „Az őrzők kertje, ahol a levegő újraéleszti az életet.”

Szervezett formában valóban elhagytuk otthonainkat, és elindultunk a hosszú útra, mely több nemzedéken át vezetett.

A himnuszunk, vagy indulónk így hangzott:

„ Őrizzük az életet, Kertünkben nyílik már a lét, Halandó társaink életre kelnek. Jövendők sorsa a miénk.”

Ismertük a vándorlás, a hontalanság, az örökös költözés érzését. Sehol nem voltunk otthon. Nemzedékek születtek, és haltak meg, de népünkben élt még a vágy a kozmikus tervet végrehajtani.

Amikor megérkeztünk a Földre, már csak kevesen emlékeztek a régi vállaltságra.

Bár akadt, aki az ósdi kozmikus korongokon megőrizte a feladatot. Csak az utazás évszázadaiban ezek a korongok elévültek, és már nem értette senki az üzenetüket.

Volt azonban egy öregember, aki újra tudta gerjeszteni a korongot.

Minden erejét összegyűjtötte, mikorra a korong izzani kezdett, majd hang jött ki belőle:

„Az őrzők kertjébe fogtok érni, és a küldetés mindenkin egyenként megnyilvánul. Most csendesedjetek el, hogy látni tudjátok a feladatot. Lelked ajtaja lassan kitárul. Bejön rajta a fény. Ez a fény táplál és nevel majd téged, és ez lesz útjelződ, amikor a sötétség erői eltakarják előled a napot. Ez a fény mindegyikőtök sajátja, nincs különbség köztetek. A csillagküldöttek mind egy napon egymásra fogtok találni, és ekkor egy lesz a szent akarat, amely egy helyre vezérel majd titeket. Évmilliók fognak eltelni, a Föld nagyon népes bolygó lesz, az emberek megannyi találmányával, amely időről időre szennyezni fogja a légkört, hogy egy újabb Apokalipszis véget vessen a Föld virágzásának, és ekkor, akik annak idején ide vándoroltak csoportokba szerveződnek, és az Isteni akarat szerint megteszik azt, amire a tanács kérte őket. Előveszik a fényt, amelyet kaptak, és világító lámpásaikkal járják a Földet, hogy újra szép, tiszta, eredeti élet legyen.”

Az angyal levette szemhájaimról a kezét, és mélyen a szemem nézett.

Nyugalom költözött a lelkembe az őrzők nyugalma, akik tudják a dolgukat, és őrzik az életet.