Az Erő

Az erő sokféleképpen értelmezett. Honnan merítünk erőt?

A képen egy férfi látható, aki kiemel egy nőt az örvényből, úgy hogy közben önmagát is tartja. A nő egy belső megadással és kitárt karral néz a fény felé.

A titkos női hatalom, amely megbújik a férfi kidolgozott izmai mögött. Lehet ilyet látni az életben, amikor egy nő saját belső erejéből felépít egy férfit, aki azután felemelheti őt olyan magaslatba, ahol a csoda lakik, de mekkora út az, ami oda vezet? A nemek kíméletlen harca. Ki a jobb? A nő, ahogyan férfi módra küzd, és elfelejti, hogy ő valójában nő. A férfi, aki elfelejti, hogy ő valójában férfi. Ebben a világban felcserélődtek a szerepek, és mint a kisgyerek, ahogy tanul járni, úgy indul el az új ember egy más, egy valósabb élet felé, ahol a nő, nő, és a férfi, férfi.

A nő anyaként, szeretőként, nővérként, feleségként nagyon sokat tehet a férfiért, persze a nőben ott van a félelem, hogy majd elhagyják, és hiába volt minden építkezés. És ekkor jön a férfi fejlődésének útja, ahogyan felemeli a nőt, ha úgy tetszik elismeri a munkáját, azt az erőt, amelyet belefektetett a férfi építésébe.

Csodálatos szolgálat ez, ahol az egó forronghat, kitalálhat téziseket, de egy idő után nincs hatalma az ember felett. Az őszinteség, a nyitottság olyan erő, amely felemel, és onnan már nincs visszaút. Ezen az állomáson a beavatott felismerte saját erejét, de már nem akar visszaélni vele. Hiszen tudja az erő mindenki számára adatott. Az, hogy ki hogyan sáfárkodik vele, mindenkinek szíve joga.

Hogyan marad mégis a férfi az örvényben a felszínen?

Tudja, ha kedvesét magasan tartja, akkor ő is a felszínen marad. És ekkor érti meg a férfi és a nő a valódi küldetését, hogy egymásért vannak. Amikor boldogok és kiegyensúlyozottak az Isten is örül, hiszen újra visszatér a paradicsomi állapot a Földre. Nő és férfi egybeforrva lép tovább az Isteni fény alagútján, ahol már csak a csend van. A valódi erő nem harsog, csak csendben figyeli a teremtés eme gyöngyszemét. A valódi erő az, amikor tudod, látod a másik hiányosságait, de nem belevered a mocsokba a fejét, hanem szelíden, figyelemmel, türelemmel olyan magaslatba emeled, ahol már ő is látja saját hibáit és saját szájából hangzik el az igazság, amely abban a pillanatban megérteti a felemelttel, hogy a másik emelte őt. Ilyenkor megszülethet a hála az önzetlen szeretet előtt. Lehull minden lepel és minden ami igaz az felül marad.

Kölcsönös megértés, kölcsönös tiszta, lankadatlan figyelem eredménye ez.

Milyen nehéz ez, – mondhatjuk – bár amikor erre az ösvényre lépünk először lehet, hogy elesünk, de újra megpróbáljuk, és újra és újra, amíg meg nem tanulunk járni ezen az úton.


Javaslat : Úgy tűnik, amikor hátra tekintesz, nyugtázod, hogy minden rendben. Talán egy kicsit megpihenhetsz, de ez nincs így, mivel a tudatosság következő lépcsőjéhez még több erőre van szükség. Ez itt az erőgyűjtés helye. Egy pillanatra sem lankadhatsz, mert a felismerések csak ebben a fázisban világlanak ki. Ha valamikor szükség van figyelemre, koncentrált tudatosságra az ez a pont az eletedben.


A kard útja

Nap kel.
Hold kel.
Csillag ragyog.
Éber fényben,
Az erdő sűrűjében,
Megvillan valami.
Közelítsd az értelmed,
És ne félj megérinteni
A fényt.
Amikor lelked előtt
Kibontakozik a fény kard,
Ellenállhatatlan vágyat érzel majd, hogy
Megérintsd.
Ám, ne tedd!
Amikor még ott a
Vágy a kard forrón
Megégeti a kezed.
Vigyázz és figyelj!
Nap kel,
Hold kel.
A harmat édesíti
Az ajkadat.
Tündér csókja
Édes fényként balzsamoz.
Nyisd ki a szemed,
És lásd újra a fénykardot.
Kortyolj egyet a forrásból.
Merítkezz tiszta vizében.
Felejtsd el, hogy valaha
Láttad a kard útját.
Nyisd ki újra a szemed.
Nap kel,
Hold kel.
Egy édes hajnalon
Angyal hozza hírül:
A kard kezedbe adatott.